Orsolics Zénó: +36 (30) 315 5746 • info@kamaszszerviz.hu

Divatirányzatok, stílusok, kihívások és veszélyek

Mindenki számára, aki emberekkel foglalkozik egyértelmű, hogy minden időszaknak, történelmi kornak meg van a saját kihívása, a saját nehézsége. Az egyén boldogulása attól függ tehát, hogy milyen megküzdő technikái vannak, alkalmasak-e krízishelyzetek kezelésére és az egyén képes-e fejlődni ezen technikák elsajátításában és használatában. A fiatalok esetében az jelenti a problémát, hogy a helyzet (veszély) felismerő képesség még nem elég jó, a megküzdő technikák még nem kialakultak, és krízisben pedig nem biztos, hogy jól reagálnak, képesek segítséget kérni.
Divatirányzatok, stílusok, kihívások és veszélyek

A felnőttek, szülők, nevelők azzal állhatnak a fiatalok mellé, hogy a tájékoztatáson túl, teszt-helyzetekhez segítik őket, ahol erejüket (megküzdő kapacitásukat) tét nélkül tehetik próbára, majd a helyzetelemzés fázisában önismerethez és valós önértékeléshez segítik őket. A jelenkori fiatalság helyzetét a pillanatnyi divatirányzatok váltakozása, sokszínűsége és ezek a stabil (kríziskezelésre is alkalmas), bevált értékrend elleni haladása, is nehezíti.

Ezért a társadalmi kihívásokban jártas és jól felkészült szakemberekre van szükség, akik a maguk tapasztalatán, az értékek megfelelő megítélésén túl, elkötelezettek és elhívottak az emberekért végzett szolgálatra.

A punk egy rendszerellenes zenei mozgalom, amely 1974-1975 táján alakult ki (habár átmeneti formái már évekkel korábban is léteztek) olyan együttesek, mint a Ramones, a Sex Pistols, a The Damned és a The Clash zenéjével. A fogalom használható azokra a zenei színterekre is, amelyek ugyan később jelentek meg, de hasonló alapvető jellemzőkkel rendelkeznek, mint az első generációs „punk", azonban gyakran tévesen utalnak vele egyéb együttesekre is, a „viselkedés", ill. a „fiatalkori agresszió" fogalmán keresztül. A fogalmat gyakran használják a zenei mozgalomhoz kapcsolódó divatirányzattal, ideológiával és szubkultúrával. Egy fiatal punk így beszélt róla: „A punk nem holmi zenei műfaj, nem egy stílusirányzat, a punk egy életérzés..." Az 1970-es évek közepén a punk dalszövegek szókimondóak voltak, társadalmi és politikai téren egyaránt, amely megkülönböztette őket a kortárs művektől. A munkanélküliséggel, az unalommal és a városi élet más nyomasztó problémáival foglalkoztak; néha nyíltan becsmérelve a kormányzatokat. A punkokra jellemző öltözködési forma a vékonyszabású farmer vagy más nadrág, póló vagy szakadt ing, fekete bőr bakancs, különböző színű cipőfűzőkkel, ami más-más jelentést hordoz magában. Jellemző a stílus képviselőire a színes hajvislelet, vagy „kakastaréj", láncok hordása. A punk stílushoz legközelebb a szipuzás (csavarlazító, benzin szívása) áll. Olcsó és veszélyes drog, hallucinációt okoz. A punkok gyakran az utcán, városok nagyobb főterein gyülekeznek, és nem ritkán koldulnak is, és a befolyt összegből rendszerint alkoholt vagy drogot vásárolnak.

Ez az életérzés a kevésbé összetartó család gyermekeit elcsábíthatja otthonról, kiszolgáltatva a látszólagos gondtalan, felelősségtelen életnek.

A rock egy könnyűzenei műfaj, mely a II. világháborút követő politikai feszültségek korában tört utat magának, egész kulturális forradalmat indítva. A Rock and Roll Hall of Fame, a világ legnagyobb rockmúzeuma (Cleveland, Amerikai Egyesült Államok) 1954. április 12-én Bill Haley Rock Around The Clock című számával egyszerre küldte múzeumba a klasszikus zenét és a korra jellemző énekes előadókat, mint például Frank Sinatra. A rockzene társadalmi hatásai közül a legkomolyabb, hogy megnövelte a szakadékot a háború után felnövekvő tinédzserek és szüleik között. Lehetőséget adott a fiatal generációnak a bennük lévő lázadó életérzés kifejezésére, hiszen ez a zene csak nekik szólt, az ő életérzésüket hirdette. A zenei megújulást követte az öltözködési stílus és a teljes viselkedéskultúra megváltozása. A rockerek szakadt farmerben, farmerdzsekiben vagy bőrdzsekiben, magas szárú cipőben, hosszú hajviselettel járnak, gyakran készíttetnek magukra tetoválást. A rock futótűzként terjedt az Egyesült Államokban, majd Nagy-Britannia után egész Európában, végül az 1960-as évekre meghódította az egész világot. A diktatúra viszonyai között nem volt lehetőség a nyugati lázadó stílus átvételére, viszont a hazai rockegyüttesek – bár szolidabb formában – de szintén a rendszert kritizálták. Már a 60-as években kezdett feltűnni az amerikai stílust követő énekesek de őket még kordában tudta tartani a cenzúra. Akkoriban tűnt fel például Kovács Kati, akit emiatt egy tehetségkutató műsorból is kiraktak. Hamarosan a Hobo Blues Band és a P. Mobil nemkívánatossá vált Aczél György és társai szemében. A korai magyar undergroundban az 1980-as évek elején megjelenő Beatrice együttes ment a legmesszebbre: a disco stílusból érkezett együttes hamarosan átvette a punk néhány külsőségét és botrányos viselkedésükkel és szövegeikkel ők vívták ki legjobban az államhatalom ellenszenvét. A Hobo Blues Band, a P. Mobil és a Beatrice alkotta a „fekete bárányoknak" nevezett csoportot, amely úgyszólván tiltólistára került a Kádár-korszakban. A rockerekre jellemző a túlzott alkoholfogyasztás, leginkább a sör, amit nyilvános helyen, parkokban is fogyasztanak.

A családtól leválni próbáló tinédzser ebben a körben hamar a verseny-és kómaivászat közepén találhatja magát.

Az első gördeszkások az 1960-as évek kaliforniai szörfös fiataljai közül kerültek ki, akik a deszkáikra kerekeket szereltek. Ez volt az első gördeszka, ami szinte csak szlalomozásra volt alkalmas. A legnépszerűbb ma az utcai (street) stílus, ahol a "hivatalos" megfogalmazás szerint minden olyan, az utcán is potenciálisan előforduló akadály felállítható, amin trükköket lehet végrehajtani. Leegyszerűsítve: át lehet ugrani, le lehet csúszni róla, meg lehet fordulni fölötte stb. Magyarországon 1985-ben jelent meg a sportág. A hőskor egyértelműen a Hősök teréhez köthető, ahol kialakult egy deszkás társaság. Az első hazai felfutás az 1990-es évek első felére tehető, a második néhány éve kezdődött. Az utóbbi egy-két évben viszont megjelent egy új, tizenéves generáció. Ruházatukban bőszárú nadrágok és feliratos pólók jellemzik, melyek valamilyen üzenetet hordoznak. A laza, hanyag stílusra ráillik a marihuána fogyasztása a piercing viselése is, amit leginkább az arcon helyeznek el. A deszkások gyakran BMX bandákkal barátkoznak összeköti őket a zenei stílus (rap, sub bass) és a testmozgás akrobatikus alapja. „A deszka és a BMX összefügg".

A rap egy a 20. században létrejött könnyűzenei irányzat. Jellemzője az elektronikus, monoton zene, és a jellegzetes, prózára hasonlító ének-, és beszédstílus. Ellenzői szerint a rap monoton beszéd, rajongói szerint pedig a ritmika, a rímek, és a szövegek mondanivalója sokat számítanak. A rap történetileg három zenei stílusból merít: a jazz, a funky és a jamaicai négerek zenéjéből fejlődött ki. A „rap" egy lehetséges feloldása (ha rövidítés lenne): Rhytmic American Poesis: „ritmikus amerikai verselés". A rapperekre jellemző a túlzottan bő szabású nadrágok, láncok viselése, a marihuána és hasis szívása, ami a gátlásokat oldja és ellazít.

A goatrance kialakulásának kezdetei az 1990-es évekre tehetőek, ám a kultúra sokkal messzebbre nyúlik vissza az időben, pontosan az 1960-as évek végére. Ekkoriban a „hippikorszak" gyermekei Woodstock után azt a gondolatot próbálták továbbépíteni, hogy a természettel harmóniában élve folytassák azt a megkezdett életformát, melyet Woodstock elindított („Make Love, not War!"). Goa, India egy tengerparti állama lett a kalandvágyók és rocksztárok egyik fő célpontja, ahol keresték azt a szabadságot, melyet Woodstock adott. Az 1980-as évekig szépen virágzó kommunák alakultak ki Goán, melyek a saját szabályaik szerint, és a nyugati életmódtól teljesen eltérően éltek. Sokan azonban nem bírták ezt a fajta életstílust, és így csak kevesen maradtak ott. Azonban az 1990-es évek elején beköszöntött Goán is a zene elektronikus forradalma (acid), melyet az ott lakók azonnal a magukévá tettek, és továbbfejlesztettek saját szájuk íze szerint. A korszak nagy alkotásait egy San Franciscóban élő guru, Goa Gil szerettette meg az ottlakókkal, és ezekhez hozzátéve a népi, indiai folklorisztikus hatásokat, az akkoriban hódító detroit technót, industrialt, new wave-et, és az 1970-es évek pszichedelikus hangzásait létrehozták a goatrance-et. Ruházatukban is a természet közeliséget, a színes és természetes ruházatot részesítik előnyben. A szabadban létrejött partyk gyakran társulnak nudista bulikkal és partydrogok fogyasztásával.

Az emo eredetileg a hardcore punk zene egyik ága. Az „emo" szócskát a kezdetektől fogva számos különböző jelentéssel alkalmazzák, amelyek között gyakorta csak a közös eredet az összekötő kapocs. A kifejezés használatának jogossága is számos vita tárgya volt már. Az "emo" szó az angol „emotional", azaz érzelgős szóból ered. Eredeti formájában az „emo" kifejezés a 1980-as évek közepén a washingtoni hardcore punk szcéna kezdett egyre inkább eldurvulni, ezért néhány együttes egy valamivel dallamosabb, kevésbé agresszív vonalat kezdett játszani, bár a hard core hatásai még mindig erősen jelen voltak a zenéjükben. A későbbiek folyamán ugyanezt a színtért nevezték „emocore"-nak is, ez utóbbi az „emotional (érzelmes) hardcore" rövidítéseként szolgált. Az emo első hulláma az érintett együttesek többségének felbomlásával ért véget a korai 1990-es években. A '90-es évek közepétől kezdve alkalmazták a szót az emo első hullámában feltűnt Fugazi együttes nyomdokait követő indie rockegyüttesekre is. Amellett, ahogy az „emo" szó a múltban is együttesek változatos körét jelölte, a mai emo együttesek (pl. Tokio Hotel) listája még bonyolultabb és összetettebb, ami a kifejezés zenei szakkifejezésként való használatát rendkívül megnehezíti. Az emo irányzat képviselői leginkább hajviseletükről felismerhetőek, amit fekete befestéssel vagy/és sütővassal történő kiegyenesítéssel érnek el, ami a „The Cure" nevű legendás zenekart idézi vissza. Gyakori még a körmök feketére festése és a piercing viselése az arcon. Az érzelmes, néha depresszióra hajlamos tagokhoz leginkább a heroin fogyasztása „illik". A labilis személyiségűek ebben az állapotukra öngyilkosságot is megkisérelhetnek.

A techno az elektronikus tánczene egyik fajtája, amely az 1980-as évek közepe, vége fele alakult ki az Egyesült Államokban. Azon belül a Michigan-i Detroit-ban. A techno szót zenei műfaj leírásaként hivatalosan 1988-ban használták először. Manapság sok techno stílus létezik, de a sok alstílus alapjának a Detroit techno tekinthető. Magyarországon szinte a techno zenével egyidejűleg jelentek meg a party drogok, amphetaminok, amelyeket szórakozóhelyeken használnak leginkább. (speed, ecstasy, stb.) A techno zenei világa, üteme (monotonitása) szorosan kapcsolódik a gyorsítókhoz, ezt a fajta zenét nagyon nehéz józanul élvezni.

A rave elnevezés az 1980-as évek végén tűnt fel Angliában, és azokra a nagyrészt illegális, több napos zenei rendezvényekre értették, ahol elektronikus zene szólt és jellemzően szokatlan helyszíneken lettek megrendezve: elhagyott raktárépületekben, szerelőcsarnokokban vagy akár a szabad ég alatt. A rave szót később kezdték el a bulikon megszólaló zenék átfogó jelzőjeként is használni ("rave music"). Az angolon kívül azonban nem használatos például a "megyek egy rave-re" kifejezés, ezért a rave szót az angolon kívül minden nyelven szinte kizárólag a zenére értik. 1992-94 között kezdett beindulni a klubélet, a műholdas zenetévéken (főleg MTV Party Zone) már szinte naprakészen követni lehetett a techno zenei felhozatalt. Magyarországon a rave egyébként jellemzően "felülről érkezett" zene, mivel az átlagemberek anyagilag nem engedhettek meg maguknak sem stúdió- sem DJ-berendezéseket, kiadási lehetőséghez pedig nagyon kevesek juthattak, underground szcéna igazán nem alakult ki, illetve az underground inkább a hardcore-ra hegyeződött ki. Ennek ellenére fergeteges rave-bulikat tartottak országszerte. A nagyobb tinimagazinok is általában szenteltek pár oldalt a kommerszebb külföldi és hazai rave-előadóknak. A külföldi zenetévék is sokakkal szerettették meg a rave- és hardcore-hangzást akkoriban. Ennek veszélyei a bulizásban rejlik. Több napos bulikat csak szerekkel (Kati, Gina, Zsuzsi-methanphetamin) lehet végigszórakozni, ami kiszáradáshoz, szívkárosodáshoz vezet, ami a szervezet túlterhelését, kizsákmányolását jelenti.

A skinheadeknél is többféle irányzatot tartanak számon. Most az alapvető stílusirányzat vonásait próbálom összeszedni. A fiatalok nem csak magyar skinhead zenekarokat hallgatnak, hanem német nyelvű, hörgő, náci zenét. A civil életben öltözködésüket tekintve ugyanúgy néznek ki, mint egymás társaságában, ami jelentősen visszaveti a lehetőségeiket. A gyűlölet tartja életben a közösségüket. Esetükben arról van szó, hogy abban a korban, amikor önmagukat keresik, a harag és a gyűlölet valakik irányába kivetül és egy hasonló társasághoz csapódnak. Tetszik nekik a hangadók határozott kiállása, a felnőttekkel szembeni hozzáállása és a merészség. Létrejöttük alapvető oka a valakik ellen való gyűlölet. Ez lehet a társadalom bosszantása, iskolai botránykeltés, bárminemű figyelemfelhívás. A skinheadek általában leborotválják a fejüket. Öltözködésüket alapvetően a katonai vagy az azt utánzó vagy jellegében felismerhető militarista stílust adja vissza. A skinheadek, bomber dzsekiben, bakancsban valamilyen katonai vagy ahhoz hasonlító nadrágban mutatkoznak. Ezen társaságra inkább az alkoholfogyasztás a jellemző. Leginkább a fiúk veszélyeztetettek ebben, sőt hamar összeütközésbe kerülnek a törvénnyel, ami különc csoportokhoz sodorhatja őket.

 

Manapság egyre veszélyesebb az élet és ennek kihívásaival a kamaszoknak (és természetesen szüleiknek is) számolniuk kell. A szórakozás mai módja néha meglepő a szülők számára, de be kell látnunk, hogy a „mi időnkben" is voltak szélsőségek. A felbátorodás, a jobb közérzet elérése, a gátlások oldása, valamilyen boldogság elérése mindig része volt a szórakozásnak. Ennek elérésére a különböző fiatalok különböző utakat választanak.

A kamasz, egy a kortársai által erősen befolyásolt kapcsolatrendszerben válik valakivé. Ennek a közösségnek a prioritásai, szabályai felszabadíthatják vagy megnyomoríthatják egy -amúgy is testi-lelki - változásban levő gyermek életét. Ebben a korban valamilyen kortárs közösséghez tartozni kell. A csoport elvárásainak meg kell felelni és akkor a jutalom, a barátság nem marad el. Egyformák vagyunk, mi összetartozunk, külsőnk és viselkedésünk ezt egyértelműen mutatja – látszódik a fiatalok csapatán, amikor észrevehetően hangosan végigvonulnak öten-hatan az utcán. A ruházat az, amit a szülők könnyebben elviselnek, de a viselkedés néha elég szélsőséges. Hangoskodás, kiabálás (lányoknál sikoltozás) veszekedés, vérig sértődés, bátorság-és erőpróbák (mászás, deszkázás, ugrálás), ..stb - től a zenerajongás, stílus -választáson át, terjedhetnek a kóma-ivászat, tetoválás, piercing, drogmámor és rendőrségi előállításig. A kevésbé bizonytalan személyiségű gyermek (akit otthon felkészítenek a kihívásokra a működő, elfogadó szeretetkapcsolaton keresztül és megerősítik a jó döntésekben) felismeri a határokat és képes kilépni a rossz irányú folyamatból, akár a kortárs kapcsolat veszélyeztetésével. A bizonytalan személyiségű (gyenge morálú háttérből származó, erőtlen példaképű, tájékozatlan, könnyen befolyásolható) gyermek gyakran eszköztelenül sodródik a veszélyes helyzetekbe. A drogozás érdekes, de ezért rendkívül veszélyes, módon illeszkedik ebbe a képbe. A kortárs közösség elfogadási prioritásai ebben a kérdésben erőteljesen keverednek a korszellemmel. Egy olyan időszakban, amikor a média hirdeti és a piacgazdaság tálcán kínálja a megvásárolható „mindent", az egyén kielégülése céljából, bármilyen gátlástalanságot elkövethet, hogy a határtalan szabadság, a pénz, és az olcsó élvezetek hamis világába jusson. Ha egy fiatal úgy érzi, hogy az érvényesüléshez csak a külsőségek kellenek, akkor a drog is lehet először csak egy eszköz a beilleszkedésre a csoportba. Ez a kipróbálás általában 15 éves kor körül alkohollal, cigarettával és egyre többeknél a droggal (füves cigi) megtörténik. (Ez a kipróbálás a mai szülők idejében is megtörtént csak talán a drog még nem volt ennyire tényező.)

A következő igen fontos kérdés csak az, hogy a kipróbálásból lesz-e rendszeres fogyasztás ill. függőség. Sokan ezt nem tartják valós veszélynek, mások meg egy kipróbálás után is „drogos"-nak tartják gyermeküket. Akik a kamaszokkal kapcsolatban vannak, azoknak el kell gondolkodni azon, hogy milyen okai lehetnek, ha egy fiatal a kipróbálás után rendszeres drogfogyasztó lesz. A barátokhoz a kapocs nagyon erős lehet akkor is, amikor már nem kipróbálásról, hanem folyamatos „lazulásról", boldogság-keresésről van szó. Miért így kell egy fiatalnak a boldogságot keresni? - kérdezhetnénk. A válasz egyszerű: mert máshol nem találja. Nem sikeres a tanulmányaiban, a sportban, mások nem barátkoznak vele, a másik nem tagjai meg se látják. Ezek olyan komoly sérelmek, amelyekre gyógyír kell. Ha ezt nem kapja meg a fiatal a megfelelő helyen, öngyógyításba fog kezdeni. A drog – sajnos -erre kiválóan alkalmas. Elhallgattatja a kritikus hangokat, alkotói erőt kölcsönöz, eltompítja a testi-lelki fájdalmakat, és egy - mindenkinek a maga által - megálmodott tökéletes világba repít.

(Stílusirányzatok forrás: Wikipédia)

info a drogokról